Éppen tusoltam , amikor a négyéves kisfiam bejött a fürdőszobába, és fogkrémmel bajuszt és szakállt rajzolt magának Olyan cuki lett, hogy még vízesen kiugrottam a tus alól, hogy digitális gépemmel egy képet készítsek róla. A fotót feltöltöttem a netre, szétküldtem a barátoknak, rokonoknak. Vártam a dicsérő maileket. Először a férjem írt:"Szívem, nézd meg jobban a fotót..."
Megnéztem. Majd elsüllyedtem: a kép hátterében, a fürdőszobai gardrób tükrében ott vagyok én is egy digitális fényképezőgépbe öltözve. 

Suli után álltunk a haverokkal a folyosón, amikor elfutott mellettünk egy csapat 8.c-s. Az egyik ki akarta rántani a kezemből a tesi cuccomat, de nem sikerült neki. Erre én a középső ujjam felmutatásával és egy hangos ordítással illettem őt, de a kezem fent maradt, és szemben az ajtó mögül kilépett az egyik tanár.

Összeismerkedtem egy helyes fiúval, és randit beszéltünk meg. Korábban odaértem, és rögtön megláttam őt az asztalnál egy másik lánnyal. Odarohantam hozzá, kiabáltam vele, és ocsmányságokat vágtam a fejéhez. Másnap küldött egy SMS-t, hogy miért nem voltam a megbeszélt helyen. Felhívtam, és emlékeztettem a történtekre. Ekkor azt felelte:
- Most már értem, miért volt olyan mérges a tesóm - és elmagyarázta, hogy este az ikertestvérével ordítoztam.
Átmentem hozzájuk, és bocsánatot kértem tőlük, de azóta sem merek a tesója szemébe nézni.

Egy kimerítő nap után a suliból hazaérve befeküdtem egy kád habos vízbe, hogy kipihenjem a a matekdoga fáradalmait. Elnyúltam a vízben, és fogalmam sincs, honnan jött rám, de a nagylábujjamat szórakozottan bedugtam a kád végében lévő csap csövébe. Amikor ki akartam húzni, meg sem mozdult. Kikiabáltam anyunak, hogy jöjjön és segítsen, de ő sem tudta kiszabadítani, pedig még a szappant is bevetettük. Azt mondta, hogy ne izgassam magamat, hoz segítséget. Legnagyobb rémületemre meg is érkezett a segítség: a szomszédunk, aki beállított az ezermesterládikájával meg a fiával, aki nagyon helyes srác! Miközben próbálták kiszabadítani a lábamat, ott kellett feküdnöm a kádban, és igyekeztem eltakarni magam a fürdőhabbal. Állítólag öt perc múlva már ki is szabadultam, de nekem óráknak tűnt. Legszívesebben a lefolyón a vízzel együtt én is eltűntem volna.

Egyszer Pécsen voltam és láttam ott egy gyönyörű múzeumot a barátnőmmel. Elhatároztuk, hogy bemegyünk. Láttunk is egy hatalmas kaput és gondoltuk ott kell bemenni. Ezért beindultunk, egy park féle volt ott, ahol emberek ültek. Úgy határoztunk, hogy mi is odaülünk közéjük. Egyre közelebb értünk hozzájuk. Kezdett gyanús lenni, mert mind köntösbe voltak, előszőr nem értettük, hogy miért. De mikor a mentőautót megláttuk, akkor világossá vált számunkra is, hogy mi bizony a kórház betegei közé akartunk leülni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.